Az írországi népszavazásról

A Magyarországi Európa Társaság (MET) nagy örömmel üdvözli az Európai Unió Nizzai Szerződéséről szóló írországi népszavazás pozitív végeredményét, aminek köszönhetően elhárult egy fontos politikai akadály az EU bővítése, ezen belül Magyarország uniós csatlakozása elől.

A referendum példát állított egész Európa elé arra, hogy kormányzó és ellenzéki politikai erők miként tehetik félre napi ellentéteiket egy nagy horderejű történelmi cél érdekében, s hogy megfelelő tájékozottsággal felvértezve az emberekben a józan ész és a szolidaritás kerekedik felül.

A MET reméli, hogy hasonló érettség jellemzi majd a tagállamok és a tagjelöltek vezetőit is a csatlakozási tárgyalások hátralévő, utolsó szakaszában. A Magyarország csatlakozásának alapját képező, most hatályba lépő Nizzai Szerződéssel kapcsolatban Európa-szerte megfogalmazott fenntartások között ugyanakkor számos jogos aggály akad, amelyek orvoslása az EU új alkotmányán dolgozó európai konventben lehetséges. A MET felkéri a konventbe delegált magyar képviselőket, hogy az uniós alkotmányozó munkában minél intenzívebben vegyenek részt, s tevékenységükrol folyamatosan és részletesen tájékoztassák a közvéleményt.

2002. október vége